Velem is!

Minie

HyunSeung arca megváltozott. Szinte már-már tátott szájjal bámulta a barátnőmet, aki miután elhúzta a kezét belém karolva elindult.
- Öööö...Aenny- kuncogtam. - Hova mész? A kocsi a másik irányba van...
Ügyet sem vetett rám, folytatta a beszédet, de idő közben irányt változtatott egy hirtelen mozdulattal. Naná, hogy magával rántott, én meg majdnem eltaknyoltam.
- Bocsi- szakította félbe a mondanivalóját.
- Semmi baj...
- Szóval- kezdte mikor kellő távolság volt köztünk és a srácok között. - Gülüke az a szerencsés?- vonta fel a szemöldökét.
- Milyen szerencsés?- kérdeztem értetlenül.
- Aki..tudod...aish, elég ha rád nézek és rá! Úgy bámuljátok a másikat, mintha valami dísz lenne...volt már csók?- kuncogott.
- Unnie- csattantam fel, de aztán elnevettem magam. - Nem is egy- sóhajtottam. - Utálom ezt az embert...egy köcsög.
- Aha...elhiszem...
- Ez cinizmus akart lenni?
- Szarkazmus- nyújtott nyelvet.
- Mi a különbség?- vontam fel a szemöldököm.
- Passz- nézett rám meglepetten. - De kit érdekel?!
Elnevettem magam, és szorosan megöleltem Aennyt. Annyira hiányzott már! Ő csak mosolygott, mindent tudóan.
- Öhh...Aenny...
- Igen?- húzódott el.
- Egy, mennünk kéne. Kettő, HyunSeung téged bámul- vigyorogtam. Célom volt, hogy összehozom őket, mert mióta megismertem Seungiet a fejemben volt az arcuk együtt. És...tetszett amit láttam. Szóval elhatároztam, hogy összeeresztem őket.

- Egy, oké, kettő, az melyik?- pillantott a srácokra.
- A vörös...
- Sötét vagy világos?- kezdett el vonszolni.
- Sötét- sóhajtottam. - Na, gyertek, menjünk- mosolyogtam a fiúkra.

DooJoon

Mikor hazaértünk, Cho felkísérte a szobába Ae-chát, és megmutogatott neki mindent. Egész nap együtt voltak, le se lehetett vakarni egymásról őket. Ez nagyon bosszantott, főleg hogy Cho-min nem is foglalkozott velem. Kezdtem nem szívelni a barátnőjét...
Betrappoltam a konyhába, ahol HyunSeung ült álmodozó arccal.
- Mi van?- böktem meg.
- Semmi- ébredt fel. - Csak...öhhhh....bambultam.
Arra felé néztem, amerre ő. Ki az ablakon...a parton Cho és Aenny álltak. Illetve a vízben. És nem is álltak, hanem nevetve fröcskölték egymást. A szememet Cho-n felejtettem. Néztem ahogy a haján megcsillan a napfény, és szélesen mosolyog, nevet, nem törődik semmivel. Csak....Él. Mostmár ketten bámultunk ki az ablakon, amikor JunHyung mellénk lépett.
- Hűűű, szép tájkép- vigyorgott, és a hűtőhöz lépett. Kotorászni kezdett benne, sőt, derékig eltűnt benne. Elképedve néztem, hogy hogyan képes abban a pici hűtőben úgy eltűnni.
- Szemét vagy- puffogott HyunSeung. - Ae-cha gyönyörű! Sőt..
- Jó, inkább most fejezd be- sóhajtott Junny. - Nem érdekel...majd találok valakit- vont vállat.
- Tényleg! Hogy hogy még nem csajoztál be? Te, a nagy nőcsábász- vigyorogtam.
Ő csak a szemeit forgatta, és a pultnak támaszkodott.
- Várok Rá. Az...igazira- mosolygott. - Egy aranyos pofikájú, csinos, kedves, gyönyörű lányt szeretnék. És...legyen olyan....mint a...Nap- ábrándozott.
- Álmodj JunHyung- nevettük, és visszafordultunk az ablak felé. A lányok már nem voltak ott, hallottuk, hogy bejönnek a házba. Cho vizesen lépett be a konyhába, Ae-cha követte.
- És? Mit csinált Dae?- nevetett.
- Háááát....kábé annyit, hogy odament JiYonghoz, és ráborította a fagyit- kuncogott Minie. - Olyan vicces volt! Én meg odaültem a kiskanállal...
- Neeeeee- forgatta a szemeit. - Komoly?
- Aha- bólogatott, és ivott egy pohár vizet.
- Cho-min- vágtam közbe.
- Igen?- nézett rám kipirulva.
- Ráérsz egy kicsit?
- Persze- tette le a poharát, és eilnultunk a nappaliba. De én nem álltam meg, hanem egyenesen a szobája felé mentem. Követett. Amikor bement, becsuktam az ajtót.
- Mi az?- kérdezte.
- Figyelj...nem lehetne, hogy...velem is foglalkozz?!- csattantam fel.