Békülés

Minie

Idegesen berohantam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Semmi kedvem nem volt mások hülyeségeihez, és a srácok sem érdekeltek most. Egyetlen ember van, aki ilyenkor segíthet. Ae-cha! Rávetettem magam a mobilomra, és nyomkodni kezdtem a gombokat...Kicsöng...gyerünk, vedd fel!
- Hallo?- hallatszott a barátnőm kómás hangja.
- Aenny!!!!- visítottam a telefonba. - De jó hallani a hangooood!
- Jesszusom, Cho-min, ne üvölts már, megsüketülök- mondta durcásan. - Én is örülök, hogy hallak- ásított egyet. Én csak kuncogtam. Ae mindig megnevettetett. Mindig. Ez volt az egyik tulajdonsága, amiért imádtam.
- Mi újság?- kérdeztem vidámabban.
- Semmi érdekes...anyum dolgozik, appa lelépett, a bátyám meg most ment el nemrég a tieddel- mesélte.
- Ahh, de rég láttam JiYongot- szontyolodtam el. Ráfeküdtem az ágyamra, illetve ráhasaltam, és úgy dumcsiztunk tovább. Elmesélte még, hogy mennyire hiányzom neki, és hogy várja már, hogy hazaérjünk.
- És veled mi újság?- kérdezte.
Felsóhajtottam. Mennyi minden történt velem, mióta megismertem Yoon DooJoon! Fenekestől felforgatta az életem, az egyszer biztos.

- Húú, ez érdekesen hangzik- hallottam, hogy rágcsálni kezd valami nasit. Felnevettem.
- Az is- fintorogtam. - A boszorkány megint alakított...
- Na! Mesélj!
- Azt mondta együtt kell töltenem egy kis időt az egyik fontos mittudomén kiknek a gyerekével. És...megismertem pár srácot, akikkel jóba lettem...
- Húúúúú!
- És annyira utálom, hogy az már fáj- szöktek könnyek a szemembe. - De...
És elmeséltem neki az egészet. Minden párbeszédünk, minden érzésem...kiöntöttem neki a szívem. Annyira jól esett, hogy még el is sírtam magam egyszer.
- Naaa, nehogy elkezdj nekem bőgni- sápítozott Ae, és vígasztalni kezdett. Szép lassan megnyugodtam.
- Ne haragudj Aenny...hogy..csak...így rád zúdítom az egészet- szipogtam. - De van egy kis meglepetésem neked- mosolyodtam el.
- Micsoda?- lepődött meg. Magam elé képzeltem csillogó szemeit, és felkuncogtam.
- Egy repülőjegy ide, a szigetre, és végig velünk leszel- vigyorogtam. - Anyuddal már beszéltem, ő nem akart jönni- kuncogtam.
- Te...te....ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ- sikított, de olyan hangosan, hogy majdnem kihasadt a dobhártyám. - Mikor? Mikor megy a géééép?
- Öhm...holnap- nevettem. - Reggel hatkor. Estére itt is vagy.
- Nyuuuu, vííííííííí, erre nem tudok mást mondani...rohanok csomagolni!!- hallottam, hogy ugrándozik.
- Oké. Holnap talizunk- lelkesedtem én is.
Hosszasan búcsúzkodtunk, és már el is múlt a rosszkedvem. Teljesen feldobott ez a kis lelkizés a legjobb barátnőmmel. Mosolyogva nyitottam ki az ajtót, és...
- Várj! Még mielőtt rámvágnád- tolt be a szobába, és lenyomott az ágyra. Annyira meglepődtem, hogy tiltakozni is elfelejtettem. Csak pislogtam hatalmas nagyokat. Aztán szbe kaptam, és összeszűkült szemekkel méregettem. Ő meg engem.
- Megengeded, hogy végigmondjam?- kérdezte óvatosan.
Legszívesebben odavágtam volna, hogy ‘Nem, hagyjál békén!’, de az annyira nem...annyira gyerekes volt. Itt lenne az ideje végre kicsit felnőttesebben viselkedni. De nem szólok hozzá. Inkább csak egy biccentéssel jeleztem, hogy meghallgatom. Kicsit megnyugodva fellélegzett, és belekzedett.
- Szóval...sajnálom. Komolyan! Nem úgy gondoltam...tényleg! Tudod, hogy szeretlek, és nem szeretném, hogy ezért vesszünk össze...igen, durva voltam és bunkó. Nyugodtan a fejemhez vághatod! Nem sértődöm meg- szeppent meg. Én csak bámultam rá, és meg sem szólaltam. Ő meg csak mondta, mondta, mondta és mondta. Egyre halkabban, végül befejezte, és csöndben maradt. Lehajtotta a fejét- nem mert rám nézni. Egy darabig emésztgettem amit mondott, míg ki nem nyögte a végét.
- Hallottam, amit a barátnődnek mondtál- ismerte be. - Tényleg utálsz?- nézett fel rám megszeppenve, szemében fájdalom és könyörgés...
Ez zsarolás- horkantam fel magamban. Hogy lehet ilyen tündéri arcnak erre a kérdésre igent mondani?! SEHOGY! Aiiiisshhh...nem szólalok meg. Ez lesz a bűntetése. Nem szólok hozzá. Csak tovább méregettem, mikor eljutott a tudatomig, hogy mit mondott. Mi?! Hallgatózott?! Pff...így bízzon az ember másokban!
- Nem válaszolsz? Hát kösz- szontyolodott el. Jajj, isteneeem...Most halok meg, ha nem válaszolhatok neki...
- Hallgatóztál?- vontam kérdőre.
- Nem! Illetve..egy kicsit...na jó...igen- ismerte be.
Idegesen a hajamba túrtam, és felszisszentem. Remek!
- Megbocsátasz?- kérdezte reménykedve, hatalmasra tágult szemekkel.
- Talán- vetettem oda, és az ajtó felé indultam. Volna. Elkapta a derekam, és visszahúzott az ágyra. Az ölébe ültetett, és nem engedett el. Finoman belepuszilt a nyakamba.
- Ne csináld már, hányszor mondjam még, hogy sajnálom?- suttogta. Kirázott a hideg. Mint mindig, ha hozzám ért. Elmosolyodott, és szembe fordított magával.
- Imádom a szeszélyes természeted- vigyorgott kajánul.
- Haha, nagyon vicces vagy- forgattam a szemem.
- Tudom- hajolt közelebb hozzám, és megpróbált megcsókolni. Még mit nem! Nem fogok egyből megbocsátani! Pff...felejtsd el!

DooJoon

Elhúzódott. Nagyon magára vehette ezt az egészet, ha így megsértődött- sóhajtottam fel. Kérlelően néztem rá.
- Naaaaa- pislogtam. - Légysziiiiii!
Elhúzta a száját.
- Igen, utállak- vágta a fejemhez végül. - Utálom, hogy mindig elolvadok tőled- puffogott. Felnevettem. Siker! Mostmár tuti, hogy nem fog haragudni.
- Ezt jó tudni- derültem fel, és két tenyerem közé fogtam az arcát. Finoman megsimogattam a bőrét, és közelebb húztam magamhoz. Ajkaimmal az övére tapadtam, és lágyan elmélyítettem a csókot. Ó a hajamba túrt, közelebb húzott magához. Kezeim végigsiklottak a nyakán, a vállán, végig a gerincén, és a derekát szorítottam magamhoz. Hogy szerethetem ennyire? Soha nem éreztem még hasonlót sem, mikor egy lánnyal csókolóztam. Soha. Lihegve szakadtak el egymástól ajkain, percek után. Lenyűgözve bámultam rá. Wow!
- Azta- vigyorogtam.
- Ne vigyorogj...attól még haragszom- húzt fel az orrát, de láttam, hogy elfojt egy mosolyt.
- Hova mész?- kíváncsiskodtam.
- Le. KiKi megígérte, hogy segít elrakni a cuccokat.
- Nem lehetne, hogy most az egyszer én menjek? Cho-min, kérleeeeeek!
- Túl cukin nézel- nevetett, és megfogta a kezem. - Gyere Gülüke!

Mr. X

A zsebemből egy fényképet húztam elő. Ő volt rajta. Ő és Én. Régen. Egész furcsa. Kihajtottam a fénykép másik felét is, amit gondosan eltakartam. Ott volt az anyja is. Az a hisztis liba! Jobban ismertem őket, mint mások gondolnák. De kénytelen vagyok most ezt tenni. Egy laza mozdulattal letéptem azt a nőt a képről, és kihajítottam a kukába. Csak Ő maradt. És én. A tervem bombabiztos! Tökéletes...