Balhé

Minie

Alig értünk haza, kiugrottam a csónakból, és combig a vízben kifelé trappoltam. Szükségem lett volna egy kicsi időre, hogy megemésszem a dolgokat. Hogy feldolgozzam azt a csókot...
Kiértem a vízből, és egyből a partra siettem. Meglepő módon nem voltak annyira sokan, vagy csak egy elhagyatottabb részt találtam..Még egy kicsit mentem előrébb, aztán már senki nem volt ott. Megálltam, és bámultam a vizet. A tengert. És a fejemben újra lejátszottam azt a csókot. Istenem, hogy lehet ennyire imádni egy barmot? Mégis... Tökéletes. Tökéletesen tökéletlen- töprengtem. Ahogy ajkai az enyémekhez értek...
Két kar kígyózott körbe a derekamon, és magához vont. Ismerős illat csapta meg az orrom. Elmosolyodtam.
- Szia Gülüke...
- Nem lehetne valami barátságosabb beceneveeeem?- szuszogott bele a fülembe. Felnevettem, mert csikizett.
- Nem. Na jó...talááán...ha szépen megkérsz, akkor esetleg- vigyorogtam.
- Burzsuly- kuncogott, és nyomott egy puszit a számra. - Szóval?
- Mit szóval?
- Új becenév...
- Hmm- méregettem. - Lehetsz cukorbogyó is- nevettem, mire elfintorodott. - Akkor...választhatsz- mondtam kegyesen, és sorolni kezdtem a variációkat. - Cukorbogyó, Gülüke...
- Állj, inkább ne is mondd tovább- nevetett. - Beszélni akarok veled.
-Oké. Mondd.
- Mi volt reggel közted, és KiKi között? És ott a parton?
Felsóhajtottam. Témánál vagyunk...hurrá. Nem akartam elmondani neki ezt az egészet. Az az én kis magán titkom. Illetve...GiKwangé és az enyém. Muszáj elmondanom neki? Nem...inkább nem válaszolok, ez a legegyszerűbb. Reggel meg..fogalmam sincs miről beszél.
- Reggel? Mi volt reggel? Nem értem...
- A szobádban- ráncolta a szemöldökét. - Azt mondtad neki, hogy...siessen....meg hogy fáj...és én...
Omo! De bolond! Istenem, még egy ekkora hülyét! Felnevettem, és megöleltem.
- Te hülye- kuncogtam. - Csak segített felhúzni a cipzárt a búvárruhámon...beragadt, és becsípte a hátam.
Rámmeredt azokkal a hatalmas, szép szemeivel. Csak nézett, és nézett. De nem mosolygott. Én pedig visszabámultam rá.

DooJoon

Fortyogott bennem a féltékenység. Ő láthatta a hátát!!! Ez nem igazságos...Uff, milyen kis önző lettem hirtelen. Igyekeztem derűsnek tűnni, de mikor láttam, hogy elkomorodik, rájöttem, hogy sajnos nem sikerült. Pislogtam kettőt, és felsóhajtottam.
- Értem...
- Ne féltékenykedj már- csattant fel.
- De ha egyszer az enyém vagy...
Megpördült, és gyilkos tekintettel nézett rám. Húú, annyira félelmetes volt, hogy hátrahőköltem kissé.
- Ezt vésd az eszedbe- sziszegte. - Nem vagyok senkié! Se a tied, se anyámé, se senkié! Én saját magamé vagyok! Oké?
- Jójó- sóhajtottam. - Bocsánat- mondtam gúnyosan. - Idegesít, hogy mindig jgy felkapod a vizet- jelentettem ki. - Olyan vagy, mint valami mérges malac!
- Malac?! Arra célzol, hogy kövér vagyok?- fortyant fel.
Jajj! Nem úgy értettem..Oh my God, nők! Azért vannak, hogy pokollá tegyék az életed...
- Nem arra gondoltam...csak...olyankor úgy viselkedsz..
Basszus, Yoon DooJoon, most fogd be a szád, mert ezt elszúrod! De nagyon...kussolj!
- Kösz szépen. Lehet, hogy mégis inkább KiKi-t kéne választanom- szúrt oda mérgesen, és elhúzott a ház felé. Ezt elbasztam. Miért nem tudom befogni, amikor kéne?- sóhajtottam fel, és utána indultam. Hirtelen megrezzent a telefon a zsebemben. Felkaptam.
- Hallo?
- Bazd meg, Cho-min már megint miért sír?!- harapta le a fejem ezúttal HyunSeung.
Omo...még bőg is?! Aish...ne mááár!
- mert egy hisztis liba- morogtam.
- Tahó- hallatszott a telefonba Cho hangja. - Ki vagy angosítva te barom! Menj a francba...
Ááá, jó ideig békíthetem, azt hiszem...