Zűrös este

Minie

KiKi visszakísért a házhoz, és rám mosolygott.
- Köszönöm, hogy...elmondtad- sütöttem le a szemem.
- Nincs mit- puszilt meg vidáman. - Sokat jelent nekem DooJoon, és nem akarom őt szenvedni látni- mondta komolyan.
Hirtelen valami hangot hallottunk. Mind a ketten odakaptuk a fejünket, és egy hulla részeg DooJoon-t láttunk.
- Hello, hello, hellooooo!- ugrott közénk ordítva. Egyik karját GiKwang nyaka köré fonta, a másikat az én derekamra.
- Pfuuj, bűzlesz a piától- toltam el magamtól.
Hogy lehet valaki ennyire undorító! Áhh...és még ölelget! Hülye Gülüke, szálljon már le rólam! Könyörögve pislantottam KiKire, de ő is csak tanácstalanul vállat vont.  
- Beviszed te, vagy...
- Majd én- sóhajtottam, és még búcsúzóul megöleltem. - Tényleg kössz. Majd még találkozunk reggel.
- Okés. Szia.
- Gyere te büdike- karoltam át Joonie derekát, és felárngattam a földről. Az egész ember úgy bűzlött, hogy azt hittem hányok. Eddig azt hittem, hogy ez egy Normális elme. Hát tévedtem... És még rám is tehénkedik! Pff...de kedves. Ez nem is tehénkedés, ez már mamutkodás! Áhh...
- Bazd meg, szedd már össze magad- pofoztam meg finoman, és magam után vonszoltam.
- Ne üss- nyafogott, és a derekamat szorította. - Ki vagy?- pislogott összehúzott szemekkel rám.
- Az ellenséged, Gülüke- mordultam fel.
- Áhh...Cho-min...miért vagy itt?- böfögött pofán.
Uhh...mennyit ivott? Egy tengernyit? Csak ne hányjon- könyörögtem. Bármit, de azt ne! Enyhén elfordítottam az arcom, és megálltunk, mert nem bírtam szusszal. A ház meg rohadt messze volt még. Sose érünk így oda- keseregtem.
- Mert sétáltam...
- GiKwanggal. Jha- engedett el, és a víz felé támolygott. Kíváncsian néztem, hogy mit forgat a fejében. Levette a pólóját, és megmosta egy kicsit az arcát. Látszólag kijózanodott.
- Mi? Te követtél?- csattantam fel.
Pff..azt a Gülüke mindenét! Még koslat is utánam? Nem megmondtam neki, hogy hagyjon békén?! Chh...Komolyan mondom, megöl engem ez a gyerek- fintorogtam.
- Nem- nézett rám, de a vízben maradt. - Csak láttalak titeket. Kerestelek otthon, de nem voltál ott- csuklott egyet.
- Ja- fontam karba a kezem. Francba...a pulcsim KiKinél maradt. Kicsit fáztam, de nem volt vészes. Inkább felnéztem megint a Holdra, amit annyira imádtam. Gülüke követte a pillantásom, és a szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodik, majd rám néz.
- Elég jól elvoltatok- jegyezte meg gúnyosan.
Dühösen villantak rá a szemeim, és éreztem, hogy elönti az agyam a fos.
- Fogd be- förmedtem rá. - Semmi közöd hozzá- puffogtam. - És te meg mindek rúgtál be? He? Disznó...
- Csak- vont vállat.
Utána meg csak hallgattunk. Ő nézett jobbra, és balra. De néha nem bírtam ki, hogy ne sandítsak rá. Azok az izmok...uff...kész lettem tőlük. Kínos csend állt be közénk, ami mindkettőnket- legalábbis engem- nagyon idegesített.
- Nem jössz ide?- kérdezte végül, és maga mellé mutatott a vízre. A derekáig ért a víz...brrr...bele a hidegbe? Ne már...Mégis szó nélkül lépkedtem oda. Megálltam mellette. Ahol neki derékig ért a víz, ott nekem hasig. Persze, meglátszik a szintkülömbség... Karbafont kezekkel meredtem magam elé, mikor valami finoman megérintette a bőröm. Odakaptam a fejem, és láttam, hogy engem bámul, miközben megsimítja a karom.
- Mit csinálsz?- förmedtem rá.
- Jég hideg vagy- nézett nagy szemekkel, és magához húzott. Kissé meglepődtem. Átkarolta a derekamat, állát a fejemre támasztotta.
- Csak bocsánatot akartam kérni. Azért kerestelek.
Csak azért?- futott át a fejemen, de elhessegettem a gondolatot.
- Remek. Itt állunk a vízben, mintha szerelmespár lennénk, te ölelgetsz, pedig megmondtam, hogy hagyj békén- mormogtam.
Nem válaszolt, csak mégjobban magához szorított. Basszus. Kijön belőlem az a kevés kaja amit ma megettem. Áhhh...ennyire talán nem kéne túlzásokba esni...
- Mit beszélgettél KiKivel?
- Nem tudsz leszállni a témáról?- fortyantam fel. - Miért érdekel?
- Mert...
- Mert?
- Mert...
- Mondd meg- követeltem. Tudom, hogy úgy viselkedtem, mint egy hisztis liba, de nem érdekelt. Felhúzott, hogy már megint ennél a témánál vagyunk.
- Mert az egyik haverom, és nem akarom, hogy egy olyan lánnyal jöjjön össze, aki egy ilyen...ilyen...
- Milyen?- sziszegtem. Már rég elhúzódtam tőle, és éreztem, hogy nem sok választ el a sírástól. Már megint ilyen bunkó! Komolyan mondom...három napja ismerem, de már elegem van belőle! Ez egy tahó...egy..majom..egy...görény! Gülüke!

- Egy liba- vágta a fejemhez. Kezei ökölbe szorultak. Talán még az alkohol hatása. Akaratlanul is kibuggyantak a könnyeim.
- Jólvan. Örülök, hogy ilyen jó véleménnyel vagy rólam- csuklott el a hangom, és hátat fordítottam neki. Dühösen indultam el kifelé. Felkaptam a papucsom a kezembe, és rázkódtam a zokogástól. Miért tudom őt ennyire utálni?!

DooJoon

Ott álltam, és fel sem fogtam, hogy miket mondtam. Legszívesebben utána kiabáltam volna, hogy most hova a francba megy, mikor leesett. Úristen, hogy lehetek ekkora bunkó? Gyorsan kiszaladtam a vízből, és elkaptam a csuklóját.
- Eressz el- ütögetett.
Megint megríkattam. Aigoo, de szerencsétlen vagyok!
- Most meg miért bőgsz?- kérdeztem kicsit durvábban a kelleténél. Rámnézett azokkal a hatalmas, gyönyörű  szemeivel, és elfintorodott.
- Eressz el!
Szó nélkül elengedtem, pedig jól esett szorongatni. Olyan kis aranyos volt, szinte elveszett a kezeim között.
- Mit ölelgetsz állandóan? Szállj le rólam- vágta a fejemhez, amitől még rosszabbul éreztem magam. Lesütöttem a szemem.
- Sajnálom. Tényleg. Még nem igazán tértem magamhoz.
- Remek. És félted tőlem a haverod. Ez kedves. Mintha valami ribanc lennék- támadt nekem. Idegesen a hajába túrt. Igaza van, nagyon rondán viselkedtem, de megtartottam magamnak a véleményem.
- Na, ne csináld már! Inkább...menjünk haza- motyogtam.
- Jó. Menjünk. Otthon legalább nem téged kell néznem, hanem a plafont.
- A plafon jobb int Én?- duzzogtam.
- Ezerszer szívesebben bámulom azt, mint téged- ment előre. sóhajtva követtem. A házban sötét volt, senki nem volt benn. Tudtam, hogy Miss Pénzeszsák és a szüleim elhúztak valami megbeszélésre, úgyhogy...Cho-val mienk a ház.
Beviharzott a konyhába, elolvasta az anyja levelét- gondolom én, hogy az volt az-, és elindult fel a szobájába. Hallottam, hogy bevágja az ajtót. Felsóhajtottam, és elmentem zuhanyozni. Utána magamra kaptam egy gatyát és egy pólót, úgy indultam el Cho-min szobája felé. Halkan koppantottam kettőt.
- Mivan?- nyitotta ki, és kikukucskált. Közel álltam hozzá, ezért belefejelt a mellkasomba. - Nyajj, már megint te? Mit akarsz?- puffogott, és az ajtókeretnek támaszkodott.
- Bemehetek?
Annyira meglepődött, hogy tiltakozni is elfelejtett, és félreállt. Beléptem a szobájába. Elég kupis volt, de nem akartam felhúzni jobban, inkább csak leültem az ágyára. Mellém huppant. Ő is egy sima pólót viselt, és figyelmesen fürkészte az arcom.
- Miért jöttél?- szegezte nekem a kérdést. - Egy liba vagyok- mondta gúnyosan. - Gágá!
- Mondtam már, hogy sajnálom- csattantam fel. - Nem voltam magamnál! Hányszor dörgölöd még az orrom alá?!
- Sokszor- vágott vissza. - Talán meg kellett volna gondolnod, mielőtt a fejemhez vágod- duzzogott be, és nekidőlt a párnáinak. Szó nélkül mellé huppantam, és magamhoz öleltem. Hallottam, hogy halkan felhorkan. Elmosolyodtam, és arcom a hajába fúrtam. Belélegeztem az illatát. Ki akartam élvezni, még mielőtt ellök magától. Ki tudja, meddig maradunk így?
- Alszol?- suttogtam.
Nem válaszolt. Légzése egyenletes lett. Elmosolyodtam. Mégjobban magamhoz öleltem, és elképzeltem, hogy magától bújik oda hozzám. Hogy esetleg...még meg is csókolhatnám...
A karjai megmozdultak, ahogy a csípője és a lábai is. Nem fordult meg, csak hozzám bújt, és álmában elmosolyodott.
Megsimogattam a haját, az arcát, csukott szemhéjait.  
- Tudod mit jelentesz te nekem?