Balszerencse

Minie

Fújtatva igyekeztem vissza a ház felé. Na megállj Yoon DooJoon, na megállj. Ezt még megbánod- puffogtam. Teljesen lekötötte a gondolataimat ez az egész, így belefejeltem valakibe. Felnéztem.
- Omma- lepődtem meg. Ma még nem is láttam a banyát.
- Cho-min, már mindenhol kerestelek- sóhajtott színpadiasan.
Na ja, képzelem. Köbö elment a szobámig, és vissza a nappaliba, aztán szétküldött emberkéket hogy keressenek meg. Mint mindig. Bambán néztem rá.
- És miért?

- Mert úgy láttam, hogy DooJoon elég zaklatott volt reggel valamiért, és...
- Igen, mert nem hagytam hogy lesmacizzon- mordultam fel. - Anya, hagyj már! Megmondtam hogy nem jópofizom vele. Nincs kedvem egy ilyen hólyaghoz.
- Jólvan, értettem. Akkor nem is zavarlak vele többet- húzta fel az orrát, és ott hagyott. Felsóhajtottam.
- Oké, majd teszek a rosszkedve ellen- kiabáltam omma után, mire csak intett egyet. Ekkor vettem észre, hogy Mr Egó ott áll nem messze tőlem- konkrétan a ház mellett-, és meredten bámul rám. Illetve...biztos rám bámul?
Zavartan néztem hátra. Semmi. Akkor tuti engem néz. Vállat vonva indultam az ajtó felé. Nem messze lehettem már, mikor hirtelen valaki rám kiáltott.
- Vigyázz!
De már késő volt. Valami iszonyú erővel a tarkómnak csapódott, és én elhasaltam a homokban. Csillagokat láttam, a szemem előtt minden egyetlen csíkká olvadt össze, és szédültem. És hányingerrel küszködtem. Megtámaszkodtam a kezeimen, hogy felnyomjam magam, de összecsuklott a súlyom alatt az egész.
- A rohadt életbe- nyöszörögtem. Alig érzékeltem valamit a külvilágból. Csak annyit, hogy két kar gyengéden megérinti a derekam, és egy perccel később DooJoon arcát láttam nem messze a sajátomtól. Ajkai mozogtak, de semmit nem hallottam abból amit mondott. Kábán, zavartan néztem rá. Csettintett az arcom előtt, de nem pislogtam. Csak pár másodperccel később reagált az agyam. Kín keservesen. Annyira fájt, hogy azt hittem szétrobban a fejem. Aztán lassan hallani kezdtem. És éreztem. Hogy ráznak.
- Térj már észhez! Gyerünk, Cho, gyerünk! Minden rendben, jól vagy?- hajolt közel az arcomhoz.
Ránéztem, lassan fordítva a fejem. Pislogtam kettőt, és kinyitottam a szám, de be is csuktam. Mit is akartam mondani?
- Jól vagy?- kérdezte ismét, és aggódva nézte az arcom.
- Ööö...
Ezt mind ki bírtam nyögni. Hát öö...valami tényleg nem oké velem...
- Cho! Mi történt? Jól vagy?- rohant oda KiKi, utána a többiek.
- Mi történt?
- Jól vagy?
- DooJoon, mondd már!
- Ráesett a fejére egy kissebb méretű szikla- fürkészte az arcom. - És azóta nem beszélt semmit...jól vagy?- rázogatott ismét.
- NE RÁZOGASS MÁR!- fakadtam ki dühösen. Akkorát ordítottam, hogy mind összeugrottak. A fejem fájt, azt hittem elájulok, forgott velem a világ, és még rázogat is. Pff...
- Jól vagy?- guggolt le hozzám GiKwang. DooJoon sértetten felállt, úgy nézett le rám. Ránk. Aztán szó nélkül sarkon fordult, és elment. JunHyung bocsánatkérőn rám mosolygott, és utána loholt. HyunSeung és DongWoon is követték. Csak YoSeob és KiKi maradtak ott velem. GiKwang lágyan megsimogatta az arcom, és kutakodva fürkészett.
- Jól vagy?
- Nem. Nem vagyok jól. Azóta nem vagyok jól, amióta találkoztam ezzel a barom arccal! Azóta...sőt, mióta megtudtam, hogy idejön! Azóta kétszer is ért baleset, pedig velem sose szokott ilyesmi történni.Sose- temettem a tenyerembe az arcom. Aztán Yoseob megszólalt.
- Uram isten! A...a...a fejed- érintette meg a tarkóm, mire felszisszentem, és könnyek szöktek a szemembe. Ahogy a fiúra pillantottam haragosan, elsápadtam. A...keze...
- Vér...betörött a fejed. DooJoon hogy nem vette észre? Gyere, menjünk el a dokihoz- húzott fel KiKi. Nekitámaszkodtam, hogy ne taknyoljak el, de mintha valami részeg lettem volna... YoSeob eltűnt.
- Ki..KiKi- nyöszörögtem.
- Igen?
- Köszönöm, hogy itt vagy- mosolyogtam halványan, és lecsukódott a szemem.

DooJoon

Őrjöngtem. Hogy lehet valaki ennyire szemét? A szívem még mindig hevesen kalapált, ahogy eszembe jutott hogy összecsuklik. Valahogy észrevettem már azt a követ ott, az ajtónak támasztva. De későn tudtam kiáltani. Zsebrevágtam a kezeim, és lehajtott fejjel, szinte rohanva értem a vízbe. Bokáig belegázoltam. Valamiért a tenger látványa megnyugtatott, melegséggel töltött el.
- DooJoon! Várj..már...meg- lihegett JunHyung, és megtámaszkodott a vállamban. HyunSeung és DongWoon is odaértek, csak GiKwang és YoSeob nem.
- Most miért sértődtél meg?- puffogott Woonie.
- Nem sértődtem meg- morogtam.
- Á nem, csak a képedre van írva. Valld már be, hogy Cho tetszik neked- bökött könyökével oldalra Seung.
- Hagyj- húzódtam el.
Junny figyelmesen fürkészett. Tudtam, hogy ismer, nagyon is jól, és tudja az igazságot. De ami nincs- morogtam. Nem. Nem szeretem Kwon Cho-mint. Nem nem nem és nem és nem! Kizárt. Akkor meg miért tudnám megfojtani KiKit, hogy ő van ott és nem én...?
JunHyung szólásra nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de megcsörrent a telefonom. Felkaptam.
- Igen?
- DooJoon! Azonnal gyere a bolt elé!- kérlelt YoSeob. Megrémültem.
- Mit csináltál?- kezdtem sietni kifelé a vízből.
- Semmit...én semmit. Cho-min feje betörött, és vérzik. Elég éles volt az a kő, mert nagyon vérzik..és nem jutunk el KiKi-vel a kórházig...gyertek segíteni, kérlek!
Lecsaptam a telefont, és a többiekre néztem.
- Kocsiba?- vette az adást Woonie.
- Kocsiba- biccentettem, és bevágódtunk az ülésekre.

Minie

Mikor kinyitottam a szemem, a szobámban voltam. Egyedül. Legalábbis azt hittem, hogy egyedül vagyok. Egy hatalmasat ásítottam, és felültem.
- Jobban vagy?
- Omo! A szívbajt hoztad rám- kaptam a mellkasomhoz, ahogy megláttam a fekete szemeket. Belül olvadoztam, kívül viszont fintort erőltettem az arcomra.
- Jaesonghamnida. Szóval?
- Igen- álltam fel. Megtántorodtam, és majdnem belefejeltem a szekrénybe, mikor DooJoon elkapott. A mellkasához szorított, mire én csak meglepetten pislogtam.
- Te nem tudod, mennyire aggódtam- suttogta a fülembe lágyan. Ajkai alig értek a bőrömhöz, engem kirázott a hideg. Brr...
- Miért aggódtál?- hebegtem.
- Mert szeretlek- suttogta, és megcsókolt.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Soha többé ilyen álmot- ültem fel nagy lendülettel a kórházi ágyon, és összefejeltem KiKivel, aki felém hajolt.
- Áucs- ült le a székére, kobakját masszírozva.
- Kislányom!- rontott be a boszorkány, és a nyakamba vetette magát. A parfüm tengertől amit magára fújt hányingerem lett.
- Anya...jól vagyok- toltam kissé el, hogy friss levegőt is szívhassak.
- Annyira aggódtam érted- puszilgatott, és mikor megpillantotta az orvost, kiráncigálta a folyosóra, és letámadta. KiKire mosolyogtam.
- Bocsesz...
- Semmi baj- mosolygott ő is. - Van egy látogatód, aki elsőbbséget élvez, mint a többiek- mondta titokzatosan.
- Ki?- csillantak fel a szemeim.
- Meglátod- puszilta meg a homlokom, felállt, és az ajtóhoz lépett. Alig csukódott be, már nyílt is ismét...Teljesen ledöbbentem.