Ne tedd...

Mr. X

Könnyű volt bejutni. Nevetségesen könnyű. Az ajtó nyitva állt, nekem pedig csak egyszerűen be kellett rajta lépnem. A falakon ízléses képek tömkelege, de egyik sem érdekelt. Mind dísz. Egyszerű műtárgy. Kezemet végighúztam a kanapé támláján, elmosolyodtam. Láttam már őket itt. Itt ültek mind. Ő is. Elégedetten biccentettem, majd a lépcső felé fordultam. Kezemet akár egy gyerek húztam a korláton, bőröm simogatta a tökéletesre csiszolt fát. Hangtalanul értem fel az emeletre, körbenéztem. Nem vagyok egyedül. Kinyitottam a lány szobájának az ajtaját, megláttam azt a fiút az ágyon. Mit keres ez itt? Sóhajtva átcipeltem a hárpia ágyába, maradjon csak ott. Én pedig bebújtam a takaró alá. Nem kellett sokat várnom, tíz perc múlva nyílt az ajtó, és Cho sóhajtva mászott be mellém. Egyből mögé gurultam, kezeim megindultak felfelé a derekán.
- DooJoon- sóhajtott fel megkönnyebbülten.
Egyik tenyerem a derekát szorította,a másik pedig befogta a száját.  
- M! Mmm mmm m! Mmmmm??! Mmmm!
- Én a helyedben csöndben maradnkék- súgtam a fülébe halkan. Éreztem, ahogy megdermed a kezeim között. Egy apró kis remegés futott végig rajta, aztán lassan ellazultak az izmai.
- Ügyes kislány- engedtem el.
- Mi a frászt akar maga?!- ült fel dühösen, keze a villanykapcsoló után matatott. Egy határozott mozdulattal elkaptam és lefogtam.
- Ejnye- búgtam dorgálóan.
- Hol van oppa?- morogta.
- Biztos helyen- vigyorogtam.
- Vagyis? Ne akarja, hogy sikítsak! Tudom, hogy DooJoon itt van!
Megkövültem. Honnan tudja? Nem sikíthat...Aztán csak felnevettem. Biztos csak blöff...
- Persze édesem, csak is...
- Maga akarta...OOOOPPPPPAAAAAAAAAA!!!!!!!- visította olyan magas frekvencián, hogy azt hittem egy pillanatig, hogy többé nem fogok hallani. A szájához kaptam, de már késő volt...Gyorsan felugrottam,az ablakhoz rohantam. Nem volt időm hezitálni, hogy magas vagy nem magas, csak ugrottam. Nyomás kifelé! El innen...A francba is!

DooJoon

Reggel én ébredtem előbb. Eső gondolatom az volt, hogy ma indul a hajó vissza, végül csak elhessegettem a gondolatot. Még van addig egy kis idő. Oldalra billentettem a fejem, ahol Cho gyönyörű arcával találtam magam szembe. Szemei csukva voltak, ajkai enyhén eltávolodtak egymástól. Önkéntelenül mosolyogtam el magam. Az enyém. Visszaemlékeztem, hogy mennyire utáltam az elején. Hogy egy libának tartottam...pedig milyen messze áll ő a libáktól! Okos, talpraesett...jobb ha abbahagyom az áradozást- nevettem fel halkan. Minie megmozdult, sóhajtott egyet, és hozzám bújt, de nem ébredt fel. Mosolyogva simítottam ki kósza tincseit a arcából, kedvesen ébresztgetni kezdtem.
- Jagiya- csókoltam meg. - Cho, ébresztő- simogattam az arcát. - Jó reggelt kicsim- lett még szélesebb a mosolyom, mikor laposakat pislogva rám nézett a gyönyörű szemeivel. - Hogy aludtál?
- Jól- ásított egyet, feje visszaesett a párnára.
- Olyan édes vagy- nevettem. - Gyere, menjünk le reggelizni- kulcsoltam össze a kezünket.
- Neeeee, még alszoooom- nyöszörögte.
Csak felkuncogtam, és kikaptam az ágyból. Ölben vittem le a nappaliba.
- Sziasztok- jött szembe HyunSeung egytál valamivel a kezében.
- Vigyázz, el ne csússz!- kiabált mögötte YoSeob.
Letettem Minie-t a földre, aki csak nevetve megbökött, majd elindult kifelé. Csakhogy Seungie ügyesen megbotlott, és a tál a kezéből elrepült...egyenesen Cho-min nyakába.
- Áááááá-visított. - HyunSeung!
- Hoppá...
- Oppa, mit művelsz?- rontott ki Ae-cha a konyhából, végignézett barátnőjén, és elnevette magát. Cho is nevetett vele együtt, pukkadoztak a röhögéstől.
- Most csinálhatok új reggelit- szontyolodott el HyunSeung. - JunHyung! Csinálj még kaját!
- DongWoon megette!
- Ne mááááár....

Minie

Reggeli után anyám megjelent, hogy csomagoljunk mert nemsokára menetkésznek kell lennünk. A srácok elvonultak pakolászni, Aenny HyunSeunggal ment. Olyan édesek voltak kézenfogva! Oppa elhúzott zuhanyozni, én meg az emelet felé vettem az irányt. Alig kerestem elő a bőröndöm, kopogtak.
- Igen?- kiabáltam a szekrényből.
- Öhh...bejöhetek?- hallottam a hangot kintről.
- Gyere csak- ráncigáltam a táskát. - A fenébe is, gyere már ki innen!- morogtam.
- Hagyd, majd segítek- húzta ki GiKwang könnyedén.
- Köszi- mosolyogtam rá. - Hát te? Hogy hogy nem csomagolsz?
- Már megcsináltam este- vont vállat félénken. - Gondoltam bejövök hozzád beszélgetni. Ha nem bánod. De ha zavarok csak szólj, és már itt sem vagyok!
- Ne beszélj hülyeségeket- forgattam a szemem. - Már miért zavarnál? Örülök, hogy itt vagy- dobáltam be a ruháimat a bőröndbe. - Mi újság?
- Semmi érdekes...tegnap este eltűntél- jegyezte meg.
- Ohh, igen. Öhm..izé nem éreztem jól magam. Inkább lefeküdtem.
- De már jobban vagy, ugye?- aggódott KiKi. Hatalmas szemeiből sugárzottak az irántam érzett érzelmei. Borzalmas volt látni, valósággal megölt a lelkiismeret furdalás. Hogy nem lehetek neki az, aki...
És mégis ő mondott le rólam DooJoon-ért. Ha nem teszi, sosem szerettem volna bele jobban oppába. Sőt, tagadtam volna magam előtt a legkisebb vonzalmat is.
- P-persze- hebegtem zavartan, és egy mosolyt erőltettem magamra. - Sokkal jobban- ültem le mellé. - Huh...kész vagyok. Végre...
Nem válaszolt, csak rám nézett. A pillantása égetett, kellemetlen volt. Mégsem tudtam elfordítani a fejem, fogságban tartott gyönyörű szemeivel. Láttam, hogy remeg. Hogy vitatkozik önmagával. Ne tedd meg, kérlek! Ezért könyörögtem. Mert tudtam, ha megteszi, én nem fogom ellökni magamtól. 

Képtelen vagyok megbántani...
- Ne haragudj- csuklott el a hangja.
És megéreztem ajkait az én ajkaimon. Azokat a puha, telt ajkait...tökéletes csókját...ahogy ujjai finoman a hajamba túrnak, közelebb húz magához. Megnyalta az alsó ajkam, én pedig...beengedtem nyelvét a számba. Magamban pedig azért fohászkodtam, hogy legyen elég lelki erőm felpofozni utána. De a szemeim maguktól csukódtak le, és a szám magától mozdult együtt az övével.
- Cho, hol van a...mi a f*sz?!- nyitott be Doojoon egy szál nadrágban a szobába. Szétrebbentünk. Oppa szemei szikrákat szórtak, GiKwang pedig bűnbánóan hajtotta le a fejét. Én valahol a tenger fenekére szerettem volna lesüllyedni szégyenemben. Az én hibám...hagytam magam...