Békülés

Mr.X

- Ha már ilyen szerencsétlen vagy- fömedtem rá. - Legalább az üzenet eljutott hozzá?
- I-igen uram...Kérem...kérem ne bántsa- csuklott el a hangja.
- Azt teszek vele amit akarok- horkantam fel, és egy cigire gyújtottam. Szánalmas alak. Azt hiszi, hogy megvédheti? Chhh...
- Menj. Intézkedj...és ne cseszd el...

Minie

Visszasiettem a félholt Danielhez, akit időközben a srácok összekapartak valamennyire. Szegény...a doki megvizsgálta, hordágyra tették és elvitték megröntgenezni az orrát. Sóhajtva megráztam a fejem, már nem bírtam elfojtani a könnyeim. Hova lett oppa? Remek...vele is összevesztem, ráadásul igazságtalanul. Összeharaptam a szám, hogy ne zokogjak fel hangosan. Aenny visszament HyunSeunggal táncolni, és a többieknek sem volt már dolguk, így hát ők is leléptek. Leginkább enni...
Egyedül maradtam.
Úgy döntöttem, inkább visszamegyek a házba, és lefekszem. Vagy megkeresem DooJoont. Nem ártana tudni, hogy hol van... Könnyeimet törölgetve léptem be az ajtón, és a konyhába siettem. Egy lapocska hevert az asztalon. Dobogó szívvel vettem a kezembe, már az is megfordult a fejemben, hogy Gülüke közölte, hogy elmegy, de...

Szóltam előre...

Mi?- pislogtam. Ez mi a szar? Ahh, biztos anyám valamelyik vicik-vacak papírfecnije. Vállat vonva visszatettem az asztalra, majd a fürdő felé vettem az irányt. Lemosakodtam, átöltöztem pizsibe, aztán go az ágyam. Nem kapcsoltam villanyt, csak az ágyamba másztam. Kényelmesen elhelyezkedve mocorogtam még egy kicsit, mikor hirtelen két kar kígyózott végig a derekamon, fel a nyakamig.
- DooJoon- sóajtottam.
Ám csak az egyik kéz állt meg a derekamnál, a másik a számig csúszott és befogta. Mit csinál ez? Mérges lettem.
- M! Mmm mmm m! Mmmmm??! Mmmm!
- Én a helyedben csöndben maradnék- súgta egy ismeretlen hang a fülembe.
Megdermedtem. Ki ez? Mit akar? Hogy került ide? Eresszen el engem!
- Ügyes kislány- engedte el a szám.
Határozottan férfi hang volt, rekedtes és mély. És ismeretlen.
- Mi a frászt akar maga?!- ültem fel dühösen, kezem a lámpa kapcsolója után nyúlkált. Egy kerek másodpercig, mert az idegen elkapta a csuklóm, és vasmarokkal szorított. Mindezt az egyik keze! A másik még mindig a derekamat ölelte.
- Ejnye!
- Hol van Oppa?!- csattantam fel.
- Biztos helyen- búgta az a seggfej.
- Vagyis? Ne akarja, hogy sikítsak! Tudom, hogy DooJoon itt van!
Éreztem, hogy megkövül egy percre, aztán felnevetett.
- Persze édesem, csak is!
- Maga akarta...OOOOPPPPPAAAAAAAAAA!!!!!!!- sikítottam eszméletlenül hangosan. A fickó a számhoz kapott, de késő volt már. Csak beleharaptam a kezébe, mire felszisszent, kiugrott az ágyból és az ablakon át távozott.
Elkezdtem sírni. Hallottam, hogy valaki feldübörög a lépcsőn, és kivágódott az ajtóm.
- Minie! Cho, jól vagy?!- ugrott oda hozzám DooJoon. Szó nélkül a nyakába vetettem magam, fejem a vállába fúrtam, és zokogtam.

DooJoon

Álomszerű volt az egész. Elvégre én...nekem...állj. Én itt aludtam el! Hogy kerültem Cho-min anyjának a szobájába?!
Simogatni kezdtem Cho hátát, aki csak sírt.
- Mi a baj? Jól vagy? Mi történt?
Ahogy meghallottam a sikítást, minden porcikám tudta, hogy ő az. Hogy Ő sikít. A szívem az ezerszeresére gyorsult én meg rohantam, mint a süket.
- A...a...az az...e-ember- mondta szaggatottan. - E-el akart r-rabolni- rázkódott tovább a válla.
- Kicsoda?- néztem nagyot.
- Aki az ágyamban feküdt- ölelt még szorosabban.
- De...
Hirtelen összeállt a kép. Én elaludtam. Valaki, aki az üzenetet hozta, belopózott és átcipelt engem az anyja szobájába, és befeküdt az ágyba, mintha én lennék. Amikor Minie elment aludni, hirtelen...
- Aigoo, ne sírj- simogattam tovább. - Itt vagyok, nincs semmi baj!
- Tudom- puszilta meg a nyakam.
Kirázott a hideg, ahogy ajkai a bőrömhöz értek. Azt hittem, hogy haragszik rám...
- Bocsáss meg- toltam el egy kicsit, és két tenyerem közé fogtam az arcát. Mélyen, komolyan a szemébe néztem, úgy mondtam tovább.
- Sajnálom, fogalmam sincs, mi volt velem. Nem akartam megverni a...az ismerősödet- préseltem ki ezt a szót magamból. - Csak eldurrant az agyam a gondolatra, hogy mi van ha ő küldte a cápát is...
Mutatóujját a számra helyezte, és elmosolyodott. Kitöröltem a szeméből a könnyeket, és lágyan megcsókoltam. Finoman haraptam rá az alsó ajkára,  mire ő válaszul csak átcsúsztatta a nyelvét a számba. Percekig csak egymással voltunk elfoglalva, nem hiányzott semmi és senki a boldogságunkhoz. Mikor elhúzódtott, elmosolyodtam, és még egyszer megcsókoltam.
- Jagiya- csillogtak a szemeim.
- Szeretlek- bújt hozzám. - Ne haragudj, hogy igazságtalanul vesztem veled össze. Sajnálom.
- Én is szeretlek- válaszoltam, közben a hálószoba felé toltam. Bebújtam mellé az ágyba, ő fejét a mellkasomra hajtotta. Megvártam, amíg légzése egyenletes lett, aztán elmosolyodtam és engem is elnyomott az álom...