Düh

Minie

- Hogy mi?- tántorodtam hátra ettől a mondattól. - Miről beszélsz?!
- Ő maga mondta! Az a tetű- szűrte a fogai között, és a kezei ökölbe szorultak. - Cho-min...most az egyszer...csak hidd el!
Üvegesen meredtem magam elé, hátráltam. Előle. A szavai elől. Daniel? Dan...nem...az...lehetetlen...De a parfüm! Az az illat! Utoljára a futón éreztem! És a hangja... Mély, rekedtes... Úristen! Hátat fordítottam DooJoonnak, és odarohantam a földön fekvő sráchoz. Félretoltam KiKit, DongWoont és HyunSeungot. Megragadtam a vállainál fogva, felemeltem a földről. A fejét a karomrafektettem.
- Dan! Daniel- rázogattam. Óvatosan, lassan nyitotta fel megdagadt szemeit, úgy nézett rám. A szája felrepedt, még mindig vérzett, de mégis...ahogy meglátta ki vagyok mosolyra húzódtak ajkai. Az arca összerándult a fájdalomtól.
- Olyan hülye vagy- csuklott el a hangom. - Miért csináltad? Miért mondtad el neki hogy te raboltál el?- csorogtak végig a könnyek az arcomon.
- Cho-min...muszáj volt- suttogta. - Ő..Ő kért rá. Meg kellett tennem. Ne akarj szembeszállni vele. Erősebb nálad, és többet tud rólad, mint hinnéd.
- Kicsoda? Kiről beszélsz? Mi van?
Nem válaszolt, csak behunyta a szemeit. Hallgatott. Fogalmam sem volt, kiről beszél, de kizárt dolog, hogy ő bántott volna. Mármint a cápa ugye...lehetetlen. Dan még mindig szeret engem. Vagy nem? Sóhajtva álltam fel, az orrnyergemet masszíroztam. Mi legyen most? Mihez kezdjek? Felpillantottam, HyunSeung valamit nagyon magyarázott Aenny-nek, közben megsimogatta az arcát, YoSeob és JunHyung oppa mellett ültek, beszélgettek, KiKi és DongWoon visszatértek az ápolóskodáshoz. Odasétáltam a hármas bagázshoz. DooJoon felugrott, ahogy meglátott.
- Cho...- kezdte.
- JunHyung!- vágtam közbe. - Megkeresnéd anyámat? Szükségem lenne egy orvosra. Köszönöm- biccentettem. - YoSeob, te pedig menj el kötszerért. Neked is kösz- fordultam el, és éppen visszaindultam volna Dan-hez, amikor DooJoon elkapta a csuklóm. Szembefordított magával, két tenyere közé fogta az arcom, mélyen a szemembe nézett.
- Minie- lehelte. - Megállnál egy percre?
- Nem- húzódtam el.
- Most mi a bajod van?- futott utánam. Szorosan mellettem jött. Fogalmam sincs miért, de mérges voltam rá. Egy dolog, hogy Daniel elrabolt engem, de könyörgöm! Ezért neki nincs oka félholtra verni! Kettő, mi van ha nem önszántából csinálta?!
- Szerinted?- álltam meg hirtelen, és dühösen néztem vele farkasszemet. - Félholtra vered?! Ez nem te vagy!- csattantam fel. - Én nem ilyennek imerlek! Vagy ha ez vagy te, akkor én nem ebbe a Yoon DooJoon-ba szerette bele!

DooJoon

Megkövülten álltam ott, még az után is, hogy elment és ott hagyott. Csak néztem, ahogy leguggol amellé a srác mellé, és aggódva nézi ahogy GiKwang és DongWoon leápolják. YoSeob zsebretett kezekkel ácsorgott ott, a földön lévő nyitott elsősegélydobozt bámulta. Felsóhajtottam. Sarkon fordulva a ház felé vettem az irányt, közben idegesen a hajamba túrtam. Valami nagyon bűzlik itt- gondoltam. Ez nem normális! Cho állítása szerint ezelőtt semmi ilyesmi nem történt vele. És Ae-cha szerint is mindig is a szerencse oldalán állt inkább. Mi folyik itt? Ki műveli ezt?
Beléptem a nyitott ajtón, de nem kapcsoltam villanyt, csak ledobtam magam a kanapéra. A fejemben össze-vissza kattogott mindenféle gondolat. Hosszas töprengés után végül felálltam, és a konyhába csoszogtam. Ott már felcsattintottam a lámpát. A szemem azonnal megakadt egy borítékon az asztalon. Nem volt rajta címzés, így hát leültem egy székre, és kinyitottam. Kacskaringós kézírással írták, alig lehetett kihámozni a szavakat, annyira összemosódott az egész.

Szóltam előre...

Mi?- néztem értetlenül. Mivan? Ez mi akar lenni? Valami üzenet vagy morze? Megfordítottam a papírt, de semmi többet nem írtak rajta, sőt. A borítékba is belekukucskáltam ismét, de semmi. Vállat vontam, letettem az asztalra. Sóhajtva mentem fel Minie szobájába, és elfeküdtem az ágyon. A plafont bámulva nyomott el az álom.