Együtt

Minie

Miután beszéltem DooJoonnal, sokkal jobban éreztem magam. A remény ismét feléledt! Megígérte, hogy jön! Sóhajtva bámultam a kezem. Jön...de mikor? Csak remélni tudtam, hogy minnél hamarabb. Annyira unalmas volt! Már legalább fél órája ültem egy helyben, és farkasszemet néztem apámmal.
- Ne nézz ilyen rondán- mosolyodott el végül.
Most más lett. A vonásai...meglágyultak, ahogy hozzám beszélt. Sőt, kifejezetten boldognak tűnt, hogy nem Daniellel kell beszélgetnie. Még intett is neki, hogy menjen el. Dan sóhajtva lépett ki a kabinból. Ketten maradtunk...

- Mesélj magadról- kérte appa. - Hogy megy a suli?
- Szar az egész- húztam a szám, és elfeküdtem az ágyon. - Elit gimi...anyu ragaszkodott hozzá. Mázlim, hogy Ae-cha anyja is úgy döntött, hogy a lánya iskolát vált, mert különben fogalmam sincs hogyan bírnám ki egyedül...sok vernyogó libasegg között- fintorogtam.
- Hmm...
Láttam az arcán, hogy tudna mit mondani anyámról, de nem akar megbántani vele. Szótlanul szivarozott. Felültem, és közelebb hajoltam hozzá. Appa illata volt...milyen régen éreztem már! Furcsa, hogy mégis mennyire az elmémbe vésődött. Egy mozdulattal kivettem a kezéből a dohányt, és a hamutartóba nyomtam.
- Mondtam, hogy ne csináld!
Haragudnom kellene rá. Utálnom kéne, hogy elrabolt. De...nem ment. Újra a kicsi Cho-nak éreztem magam, Hercegnőnek, akinek az egész élete boldog...
- Mesélj még- támasztotta a fejét a székre.
- Mit?- vontam fel a szemöldököm.
- Mesélj magadról...kész nő vagy már, mióta nem láttalak! Mindent mesélj el! Még mindig a lila a kedvenc színed? És még mindig plüssel alszol? És a zenék...- mosolyodott el ismét.
Elnevettem magam.
- Tényleg rég volt- nevettem tovább. - Igen, a lila-fekete a kedvencem- tűnődtem. - És...hát igen, otthon még plüssel alszom- pirultam el kissé. - A zene pedig...órákat tudnék neked mesélni róla!
- Hát mesélj!

Három nap telt el, mióta beszéltem oppa-val. Három nap! Három napja nem hívott, nem keresett, semmi sem történt...Bevallom őszintén, végtelenül csalódottnak éreztem magam. Hiányzom neki egyáltalán?
Sokat sírtam esténként, mikor appa nem hallotta. Annyira jó volt visszakapnom Őt, hogy nem tudtam haragudni rá. Kiöntöttem neki a szívem, és ezalatt az idő alatt, amit együtt töltöttünk, mindent megtudott rólam. A múltamról. A jelenemről. És a jövőre néző terveimről...
Daniel alig volt velem, sosem beszéltem vele. Mindössze annyit láttam, hogy mindig elkapja a pillantását, ha ránézek.
A harmadik napon este appa úgy döntött, hogy személyesen fog beszélni anyámmal. Megsimogatta az arcom, rám mosolygott, és elindult. Egyedül maradtam Dan-nel...remek.
- Khm...- törtem meg a kínos csendet, ami egy ideje ránk telepedett. - Nos én...elmegyek zuhanyozni- motyogtam, és felkaptam azt a pici törölközőt, ami a szekrényben volt.
- Oké- válaszolta rám sem nézve.
A fürdő felé vettem az irányt, de félúton meggondoltam magam. Egy pillanat alatt ott termettem mellette, átölelve a vállát.
- Beszéljük ezt meg- ültem le mellé, mire elhúzódott.
- Nincs miről beszélnünk!
- Daniel...Dan...dehogynem! Nem akarom, hogy úgy élj, hogy reménykedsz abban, valaha is visszakapsz. Mi nem passzoltunk egymáshoz! Semmilyen szempontból. Jobb nekem DooJoonnal...Hidd el! Én nagyon szeretlek téged, mint barátot, és...
- Megváltoztál- vágott közbe. - Ez a fiú...jó hatással volt rád. Már nem vagy olyan vad...
- Igen- bólintottam. - Ha ő nincs, még mindig pukkancs lennék- nevettem. - Na, ne durcizz már!- tártam ölelésre a karom. - Barátok?
- Barátok- ölelt szorosan magához, arcát a hajamba fúrta.

DooJoon

Három nap...
Három napja keresem.
De nem találom sehol.
Miért nem találom? Miért? Kezdtem beleőrülni a hiányába. Már bármit odaadtam volna azért is, hogy halljam a hangját, de hiába hívogattam, nem vette fel. Már az is megfordult a fejemben, hogy valaki mással van, nem hiányzom neki. Pedig olyan elkeseredettnek tűnt a hangja! Megálltam a százhuszonkettes kabin előtt, fejem a falba csapkodtam.
- Kérlek! Kérlek, találjam meg...- csuklott el a hangom.
- DooJoon!
Felkaptam a fejem. GiKwang állt mögöttem, halál sápadt arccal, remegve.
- Jól vagy?- léptem felé aggódva.
- Az étkezőben...ott van- remegett a hangja.
- Mi? Ki? Mi van?
- Cho-min apja- nyögte ki nagy nehezen. - Az anyja most esett neki, úgy fogta le a többi család. Aztán zokogva térdre esett, és könyörgött, hogy adja vissza a lányát, mire az apja közölte, hogy Cho-min itt van a hajón, és remekül érzi magát.
Rohanni kezdtem. Futottam az ebédlő felé, ahogy a lábam bírta. Megölöm! Elvette tőlem jagiya-t! Befordultam a sarkon, és már éppen lefelé vettem volna az utam, ha nem látom meg valakinek a háta villanását. Annyira ismerős volt...de nem ugrott be. Habozva toporogtam a lépcső tetején, végül az ismeretlen háta felé siettem.
Ahogy odaértem, egyből megismertem.
- Daniel!
A srác megfordult, meglepődött, hogy én állok mögötte, egészen addig, amíg be nem mostam neki egyet. Megtántorodott, és hanyatt akart esni, de elkaptam. A falhoz préseltem. Éreztem rajta az Illatát! Tudja hol van...
- Mondd meg!- szűrtem a fogaim között ingerülten. - Azonnal mondd meg, hol van!
- Eressz el- nézett vissza dacosan. Nem akartam elveszíteni a fejem, de legszívesebben jól elagyabugyáltam volna.
- Tudom, hogy tudod! Ne add itt a hülyét!
- Kiről beszélsz?
- Érzem rajtad az illatát! Mondd meg!
A szemében megvillant valami, de ellenkezése jeléül összepréselte az ajkait. A kezem a zsebeit kezdte feltúrni. Előbb a pulóverét kutattam át, aztán a nadrágját. És megtaláltam...
- Kétszázas szoba! Kösz haver- vigyorodtam el, és ismét rohanni kezdtem.

Minie

A testemen végigcsorgott a kellemesen meleg víz. Hmm...ellazultam. A forró zuhany mindig is megnyugtató hatással volt rám. Miután végeztem, magamra csavartam a törölközőt, és kimásztam a zuhanykabinból. Szembe fordultam a tükörképemmel.
A szemem fakón csillogott, a szemem alatt fekete karikák, de alapvetően teljesen normálisan festettem. Nedves hajam a hátamra tapadt, cseppek csorogtak végig a vállamon. Magamra erőltettem egy mosolyt.
Örültem, hogy Daniellel tisztáztam a dolgokat. Igaz, hogy utána felpattant, és közölte, hogy appa után megy, de már nem tűnt olyan mogorvának.
Kiléptem a fürdőből, és a szekrényben kezdtem kutakodni. Ahh...nincs ruhám! Mi a frászt vegyek fel most?! Appa táskájához sétáltam, és beletúrtam. Előhalásztam egy alsógatyát- nem az én méretem, de jobb, mint a semmi!- és egy pólót. Jesszus, legalább háromszor beleférnék... A csuklóm még mindig nagyon csúnya volt, elég mélyre sikeredett az a vágás. A táskában találtam kötszert is. Gyorsan felöltöztem, majd bekötöztem a kezem. Nnna...így sokkal jobb! Leültem az ágyra, a plafont bámultam. Most meg mi a frászt csináljak?
Kivágódott az ajtó, és pedig rémülten ültem fel.
- Cho-min?- remegett meg a hangja.
Képtelen voltam megszólalni. Bámultam rá, még a szám is elnyílt. Álmodom? Ez a valóság...?

- Cho!- rohant oda hozzám, és szinte a nyakamba vetette magát. Olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt, de nem érdekelt. Arcom a vállába fúrtam, és éreztem, hogy csorognak a könnyeim. Belélegeztem az illatát, éreztem a szívverését, a lélegzetét, mindenét..éreztem Őt magát, hogy itt van, velem, és...és szeret!
- Élsz. És itt vagy...Úgy hiányoztál- tolt el kicsit magától. Egyáltalán nem szégyellte a könnyeit. Ugyan akkor elbűvölően mosolygott, szinte elszédültem már a mosolyától is. Remegő kezekkel simogattam meg az arcát, mire elkapta a csuklóm, és minden ujjamat megcsókolta.
- Mi történt a kezeddel?- simogatta a kötésem.
- Csak...- akadt el a lélegzetem, még mindig alig akartam elhinni amit látok. - Aenny...mikor el akarta vágni a köteleinket, akkor megvágott...

DooJoon

A szívem nem akart visszaállni az eredeti tempójába, őrült módon zakatolt, kattogott, és valahányszor Cho-min arcára pillantottam, meglódult. Annyira jó volt újra látni! Ölelni, érezni az illatát, mindenét, és látni, hogy jól van! Igaz, kissé megviselhette ami történt, mert sápadtabbnak és fáradtabbnak tűnt, mint általában, de jól nézett ki.
Beállt közöttünk a csend, csak néztük egymást. Sőt. Inkább bámultuk a másikat! Homlokomat az övének döntöttem, orrunkat összeérintettem.
- Nem mondtam neked elégszer! Nem éreztettem veled elégszer...és erre csak akkor jöttem rá, amikor majdnem elveszítettelek! Szeretlek- suttogtam, és az ajkunkat is összeérintettem. Lágyan, finoman csókoltam meg. Puha ajkai szinte simogatták az enyémeket, ahol a bőre az enyémhez ért, ott mintha tűz gyúlt volna. Égtem. Lángoltam belülről. Nyelvem átcsúsztattam a szájába, hogy ismét érezhessem teljesen. Ő átkarolta a nyakam, ujjai a hajamba túrtak. Percekig, sőt, talán órákig csókolóztunk, nem akatunk elszakadni egymástól. A kezem végigsiklott a gerincén, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Mert végre visszakaptam! És ha rajtam múlik nem engedem el többé...