Történet

Mr. X

Számban a szivarral idegesen néztem ki az ablakon. Olyan régen láttam már, és pont így kell találkoznunk? A szavai akarva-akaratlanul- bár inkább akarva-, fájdalmat okoztak nekem. Mert hát belegondolva sohasem törtem magam igazán, hogy lássam őket, inkább csak...siránkoztam.
- Főnök, ezt nem teheti velem!- lépett oda Daniel ingerülten.
- De igen. A lányom- mordultam rá. - Tűnés!
- Azt mondta, hogy...
- Te kérted! Én nem mondtam egy szóval sem, hogy szavamat adom!- néztem rá, és felemeltem a hangom. - Tűnés ha mondom!
Szó nélkül távozott, bár az ajtót olyan hangosan vágta be maga mögött, hogy beleremegtek a falak.
- Nem budiajtó- mormoltam az orrom alá, és tűnődve meredtem tovább a távolba.

Minie

- Áááúúúú! Óvatosabban, ez a csuklóm volt!- kiáltottam fel, ahogy Aenny belevágott a bőrömbe. Éreztem, hogy a meleg, ragacsos vér végigfolyik a kezemen.
- Bocsi- próbálkozott tovább- nem valami sikeresen.
Miután kibőgtem magam, elkezdtünk tervet kovácsolni. Rájöttünk, hogy először is a kötéltől kéne megszabadulni- de hogy? Addig erőltettük a szemünket a félhomályban, amíg Ae-cha kiszúrt egy tükördarabot. A falon lógó régi tükörből törhetett ki...Szóval addig forogtunk amíg el nem érte, és munkához nem látott. De már vagy háromszor vágott meg engem is, és magát is. Csak most engem kicsit jobban sikerült...
- Ááá, mi ez a nyálkás?- húzta vissza rémülten a kezét.
- A vérem...csináld már!- szorítottam össze a fogaim. - Áhh...ez borzalmas! Áúúú!
- Oké oké, sajnálom na!
Csendben próbálkozott tovább, de állandóan belevágott újra a bőrömbe. Egy idő után már megadóan hagytam, hogy kaszaboljon, amikor....
- Valaki jön!- suttogtam rémülten. - Dugd el a pengét! Gyorsan!
- De hova?- rémüldözött.
- Nem tudom...tedd a...a doboz alá!

Aenny gyorsan becsúsztatta a fegyvert az egyik hatalmas láda alá, és úgy ültünk ott, mint akik halálra unják magukat. Nem lepődtem meg túlságosan, hogy Daniel jött oda hozzánk. Kezében egy tálat tartott, amin mindenféle gyümölcsök voltak. Hányingerem támadt. Előbb halok meg, minthogy a kezéből egyek!
- Tessék- tette le elénk az- gyaníthatóan- ebédünket. Undorodva fordítottam el a fejem, ahogy kaját akart begyömöszölni a számba.
- Hagyj békén!- morrantam rá. - Nem hallod?! Nem kell, tűnj innen! Rád se akarok nézni- morogtam.
- Cho-min, enned kell. Le fogsz gyengülni- magyarázta monoton hangon. Szerintem cseppet sem érdekelte, hogy mi van velem.
- Baszd meg, ha azt mondom hogy hagyj békén, akkor az azt is jelenti!- horkantam fel, és tüntetőleg elfordítottam a fejem.
- És te?- fordult Ae-chához.  
Barátnőm arcára kiült a tanácstalanság. Imádott enni, állandóan éhes volt, ezt jelezte a gyomra korgása is. A szája szélét harapdálta egy darabig, majd megrázta a fejét.
- Hát jó, ti tudjátok- vont vállat Dan, és a csuklónkhoz hajolt. Óvatosan szétválasztotta a két csomót, így szabadabban mozoghattunk. De még mindig az öt bazinagy láda közé voltunk gyömöszölve. - Majd még találkozunk- mosolygott rám szélesen, mire válaszul kapott egy díjnyertes fintort.

DooJoon

Belélegeztem az illatát. Mintha még most is velem lenne, olyan érzés volt. Mégis... összeszorította a mellkasom, fájó hiányt ébresztett bennem, nem...nem veszíthetem el. Ő az én másik felem, a szívem, a lelkem, és... Még mindig emészt a bűntudat, hogy nem mondtam neki elégszer, amit éreztem. Sosem mutattam meg neki. Mi van ha bántják? Mi van, ha baja esik? És ha...
Valami terv kéne- ültem fel. Arcom a párnájába fúrtam, hátha ad valami ötletet. Ha most elkezdenék magamban beszélni, hogy hátha valami égi jel..
- De hülye vagyok, édes istenem- szidtam magam. Gyorsan megráztam inkább a fejem, és vettem egy mély levegőt. Kopogtak.
- Tessék- nyöszörögtem elhalóan.
- Szia- kukucskált be Mi-yong és Hyun-sil. Bizonytalanul léptek be a kabinba, és szánakozva néztek rám. Lesütöttem a szemem. - Gondoltuk, hogy...most jót tenne neked egy beszélgetés. KiKi-hez és Seungie-hoz elmentek a fiúk- tette hozzá Hyun-sil.
- Inkább egy ötlet, az tenne jót- dörmögtem. Idegesen járkálni kezdtem fel és alá a lakásban, hátha valami értelmeset ki tudok csikarni magamból. De semmi...a fejem állandóan rémképeket lökött elém, amikben Cho ott fekszik élettelenül, vagy véresen, vagy valami ilyesmi...
Megborzongtam
- Hát...találjunk ki egyet- huppant le Silie az ágyra, és ragyogóan mosolygott. - Én nem ismerem őt valami jól, elvégre nemrég találkoztunk, de...nagyon kedvelem Minie-t- mondta őszintén. - És szeretném, ha megtalálnák őt is, és Ae-chát is, akit szintén imádok!
- Jajam- helyeselt Myeonie lelkesen. - Történt mostanában valami furcsa körülötte?
- Minden furcsa volt körülötte- haraptam be a szám.
Eszembe jutottak azok a kellemes emlékek, amiket ennyi idő alatt szereztünk. Hogy az elején mennyire bunkók voltunk egymással. Amikor leöntöttem vízzel. Hogy előtte hosszú percekig néztem, sőt, bámultam ahogy alszik, azon tűnődve, hogy miért csinálom ezt. Vagy az első csókunk ott a hajón, amikor azt hittem meghalt...
- Például?
- A cápatámadás- vágtam rá.
Értetlenül meredtek rám, és én sóhajtva meséltem el nekik mindent, az egész történetet kettőnkről. Mindent.