- Mi az?- kiáltottam rémülten, és a nő után kaptam, aki összerogyott. Úgy kellett megtartanom, hogy ne üsse be a fejét. HyunSeung, aki távolabbról látta az egészet, odaronhant segíteni.
- Fogd meg- nyomtam a kezébe Mrs Pénzeszsákot, és kitéptem a kezéből a levelet. Remegő ujjakkal hajtogattam szét, de úgy tűnt nem valami jó ötlet. Egy kép...egy fénykép...Cho-min és Ae-cha egymáshoz kötözve, mindkettejük szája leragasztva. Nem voltak maguknál, de nem láttam semmilyen sérülést rajtuk- hála az égnek! A torkomba gombóc nőtt, alig bírtam nyelni. Gyorsan az üzenetre pislantottam inkább.
Kedvesem!
Emlékszel még a pár évvel ezelőtti szavaimra, mielőtt elmentem? Mondd, emlékszel? Idézném, ha már elfelejtetted volna...
“Meglátod, akkor fog a legjobban fájni, amikor nem várnád! Akkor, és ott ahol a legkevésbé várod!”
És te akkor mit csináltál? Nevetve elküldtél a francba! Hát most remélem megtapasztalod mit vettél el akkor tőlem! Te a két gyerekemtől szakítottál el, és most hogy az egyik híres lett, én elveszem tőled a legnagyobb kincsedet! Természetesen a telefonszámom a régi, bármikor felhívhatsz hogy megbeszéljük a dolgot...
Mr. X
Ledermedve bámultam a levelet, és szépen lassan összeállt nekem a kép. Végig Ő volt az...végig Ő
- DooJoon! Jól vagy?- rázogatta a vállam HyunSeung.
- Nem- nyomtam a kezébe a papírokat, és rohanni kezdtem.
- Héééé! Várj már! Ez mi...? Mi a?!!!!
Minie
- Rohadj meg- szűrtem a fogaim között ingerülten, és a csuklómat próbáltam kiszabadítani, de sehogyan sem ment . Olyan szorosra volt húzva a kötél...
- Cho...k-ki ez?- remegett meg Aenny hangja mellettem. Szorosan hozzám simult, éreztem, hogy reszket.
- A kisasszony nem ismer?- nevetett fel gúnyosan az a szemétláda. - Itt az ideje bemutatkoznom! Én vagyok Cho-min édesapja- hajolt meg, és levette magáról a kalapot. Immár nem takarta az arcát semmi, ezért teljes erőmből előre lendültem, hogy nekiessek, ezzel magammal rántva Ae-chát is, de Dan reflexből visszanyomott.
- Na de kislányom- cirógatta meg az arcom az apám.
- Ne érj hozzám- kaptam el a fejem. - Soha többé...nem vagyok a lányod! Azok után, hogy csak úgy...csak úgy...csak úgy otthagytál minket! Kisétáltál az életünkből, otthagytál! Apa nélkül nőttem fel- könnyesedett el a szemem.
- Tévedésben élsz!- kiabált rám. - Anyád küldött el! Nekem te voltál a mindenem- suttogta. - Te voltál az én kis Hercegnőm, te voltál a nap az életemben! De anyád úgy döntött, hogy szingli akar lenni- ütött a levegőbe dühösen. - És elküldött! Megtagadta, hogy láthassalak! Téged és a bátyádat...akik a legszebb dolgok voltatok az életemben...
- Tűnj innen!- szakadt ki belőlem, és keservesen sírni kezdtem. - Látni sem akarlak! Oppa...majd ő elintéz- zokogtam.
- Ó édesem, nem fog- nevetett fel gonoszul Daniel. - Már az enyém vagy- vigyorgott önelégülten.
- MI?!
- Azért mert segítettem....
- Változott a terv- gyújtott szivarra az apám. - Nem kapod meg- füstölt unottan. - Majd még beszélünk- villantak rám a szemei, és kisétált az ajtón, úgy ahogy jött...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése