Mr. X

DooJoon

Lassan összeszedtem magam, és elindultam a medencéhez. Csajos találkozás ide vagy oda, nem akarom szem elől téveszteni Cho-mint...Egy percre sem.
Nyújtózkodva léptem ki a kabinból, amikor valaki nekem jött.
- Héé, HyunSeung, jól vagy?- kaptam el a csuklóját, mert falfehér arccal, tágra nyílt hatalmas szemekkel, ijesztő arcot vágva ment volna el mellettem. - Úristen, hogy nézel ki, minden oké?- aggódtam.
- Cho-min hol van?- támadt nekem idegesen.
- A medencénél- hőköltem hátra. - Mert?
- Nem ott biztos nincs, az előbb viharzott el..előbb...már negyed órája! Ő is eltűnt, mint Ae-cha!- rogyott össze, de utána nyúltam és elkaptam. Fejét a tenyerébe temette, vállai rázkódtak az elfojtott zokogástól.
- Na, ne szomroko...Várj!- esett le amit mondott. - Tessék? Ki tűnt el? Mi van?- toltam el magamtól.

- Aenny megbeszélte a lányokkal, hogy a medencénél találkoznak, és el is indult. De mikor láttam, hogy nincs a csajokkal, megijedtem. Beszéltem Cho-val, hogy nem tudja e hol van, mire elviharzott...és azóta keresem őt is, de nincs sehol!
Éreztem, hogy megdermedek. H-hogy mi? Minie...eltűnt? Lehetetlen! Nemnemnemnemnemnemneeeeeem! Bárkit elvehetnek tőlem, de őt soha! Nem..az képtelenség! Elengedtem Seungot, rohanni kezdtem. Csak viccel...nem lehet igaz! Futottam. Elrohantam a medencékig, ahol Myeongdo és Hyun-sil lubickoltak, JunHyung és DongWoon pedig akkor értek oda. Lerohantam a bárhoz, minden kabinba bekukucskáltam, sehol senki. Utolsóként az ismeretlen ember hálója maradt. Remegő gyomorral álltam meg az ajtó előtt. Életemben először értettem meg mit jelent az, hogy a remény hal meg utoljára. Az agyam csak ellenkezett, hogy ez hülyeség, de a szívem... Halkan koppantottam kettőt az ajtón, majd mikor semmi válasz nem jött megismételtem. Óvatosan lenyomtam a kilincset. Egy teljesen üres, csupasz szoba fogadott. Mintha nem is lakott volna itt senki...Lehet, hogy csak álmodtam az egészet? Az egész embert...?
Nem adtam fel. Kirohantam a kabinból, Mrs Pénzeszsákot kerestem. Talán ő tudja...!
- Bocsánat!- mentem neki véletlenül.
- Semmi gond DooJoon- mosolygott rám édesen, szinte már túlságosan is. - Valami baj van?- vonta fel szépen ívelő szemöldökét. Még benne is Őt látom...!
- Cho-min...és...Ae-cha...eltűntek!
- Tessék?- lepődött meg. - Ezt hogy érted? Nem tűnhettek el...az képtelenség...
- Mrs Kwon!- odakaptam a fejem, a hajó egyik inasa volt az.
- Miss- javította ki a nő. - Miben segíthetek?
- Egy levél magának- hajolt meg a srác. - Az asztalán volt, gondoltam elolvashatná.
- Köszönöm- mosolygott, és elvette a borítékot. Finoman ért a papírhoz, lassan bontogatta, miközben én idegesen toporogtam mellette. Valami azt súgta, hogy beszélnem kell még vele. Széthajtogatta a hófehér lapot, amin az üzenet volt, és felsikított.

Minie

- Áááá- szisszentem fel, és a fejemhez kaptam volna a kezem. Ez volt az első mozdulatom, amit megakadályoztak. Egy kötél...Mi?! Meg vagyok kötözve?! Mi a franc? Idegesen kezdtem rángatni a csuklóm, amit hátrakötöttek, de sehogyan sem ment a kiszabadulás. Lassan derengeni kezdett, hogy Daniel keze van a dologban...az a köcsög állat! Mit akar tőlem? Ha azt hiszi, hogy ezzel elválaszt DooJoon-tól hát akkor nagyon téved!
- Cho- hallottam meg egy remegő, ismerős hangot. - Te vagy az?

- Aenny?- suttogtam. - Te meg mit keresel itt?- csúsztam oda mellé.
Egy tök sötét, kicsi, szűk helyre voltunk bezárva ketten, egymás körvonalait sem tudtuk kivenni. Egyedül annyit érzékeltünk, hogy még a hajón vagyunk. Hála istennek...
- F-fogalmam sincs, Daniel hozott ide...mikor felébredtem- hallottam a hangján, hogy fintorog. - Elindultam hozzátok, de egyszer csak szembe jött velem, és..nem tudom mit csinált, de elájultam.
- Detto- rángattam tovább a kezem. - A francba is, hogy lehet ebből kikerülni?! Mit akar velünk ez a f*sz?!
- Cho-min, bevalljak valamit?- kérdezte Ae-cha.
- Vallj- küzdöttem a vastag hajókötéllel.
- Éhes vagyok...
Hát ez jellemző! Ő is mindig csak a hasára tud gondolni....
- Drágám, ez tipikus te vagy- nevettem fel. - Ahhh, meghalok!- nyöszörögtem. A csukómon ár nem volt bőr, és nagyon fájt. Hirtelen lépéseket hallottunk, majd fényt láttunk. Nyílt egy ajtó valahol távolabb. Hihetetlen! A hajóraktárban vagyunk! Mi ez a sok vacak doboz? Illetve..hatalmas faláda...
- Ki az?- bújt hozzám remegve a barátnőm.
- Fog sincs- ráztam a fejem, de a szemeimet le sem vettem a ét közeledő alakról. Egyikük tuti Daniel...kicsinálom azt az áruló disznót...
- Üdvözlöm a hölgyeket- lépett elénk egy pasas. A harmincas éveiben járhatott- a hangjából ítélve. Hallottam már valahol..A szobámban! Ő volt az aki...
- Mit akar tőlem?- hajoltam az arcába. Gyilkos dühvel beszéltem, nyoma sem volt félelemnek vagy zavartságnak. Megvetés, harag és gúny viszont annál inkább került bele...
- Édesem, hát így kell beszélni velem?- emelte fel a fejem az államnál fogva, és feljebb húzta a kalapját.
- TE?!- hasított belém villámcsapásként a felismerés...